3.rész

Az árvaházba új takarítónő jött. Ugyanolyan kitaszított, mint amilyenek mind vagyunk.
A többi gyerek piszkálja, pedig ő már felnőtt.
Azt hittem, később jobb lesz, de ez is példa rá, hogy nem, semmi nem lesz jobb.
Odamegyek a takarítónőhöz.
- Ön is ki volt közösítve, ugye?
- Igen.
Rám mosolyog.
- Lee SaRang a nevem.
Kezet nyújtok.
- Ha Ji Won.
Kezet rázunk.Csak most figyelem meg jobba az arcát, szép. Hosszú egyenes barna haj, gyönyörű barna szem, apró gödröcskék. körülbelül harminchat éves lehet.Semmi csúnya nincs benne. Ha fele ilyen szép lehetnék...
- Hogy bírja elviselni?
Kérdezem.
- Mit?
- A folyamatos piszkálódást.
- Azért, mert tudom, hogy nem igaz.
- Mennyi időbe telet, míg erre rájött?
- Több tíz év.
- Értem.
Ha JiWon a mosókapszulák között kezd turkálni.
- Az itteni öblítőt használod?
- Nem, sajátot szoktam.
- Pedig ez most jó illatú. Tessék!
Felém nyújt egy  mosókapszulát, elveszem tőle.
Az orromhoz húzom megszagolni, kellemes illata van.
- Fogadjunk, hogy nem mered szétnyomni?
- Tessék?
Értetlenkedem.
- Káros a bőrre, de ha elkezded nyomkodni, mégis azt szeretnéd, hogy kifolyón belőle a folyadék.
Elkezdem szorongatni a kapszulát.
- Olyan, mintha stresszlabda lenne.
- De a stresszlabdát össze mered nyomni.Akkor leszel igazán erős lelkileg, ha majd ezt is össze mered nyomni, mint a stresszlabdát.
Visszanyújtom neki a mosókapszulát.
- Tartsd csak meg.Szólj, amikor összenyomtad!
- Köszönöm..
Másnap magammal viszem a mosókapszulát az iskolába.
Etika órán páros feladatot kapunk, a tanár oszt be minket.
- Lee SaRang a te párod... - a tanár körbe-körbe néz, tök mindegy, ki a párom, úgyse sül ki semmi jó belőle.- A te párod, Choi JongHoon!
Magamba visszavonnom a gondolatot, hogy lényegtelen, kivel dolgozok.
Bárkit, csak Choi JongHoont ne! Egyre erősebben szorítom a mosókapszulát.
- A témakörötök a gazdagok lesznek!
- Persze, jobb párt és társadalmi csoportot nem is kaphattam volna...
Motyogom.
- Bocsánat, mondtál valamit, Lee SaRang?
- Nem, dehogyis.
Rázom meg a fejem, ezzel hazudva a tanárnak.
Szünetben a folyóson sétálok, ahol megpillantom JongHoont az etika tanárral beszélgetni, akitől az előbbi feladatot kaptuk.
Magam se értem, milyen okból, de megállok, hallgatom a beszélgetésüket.
- De Tanár úr, ehhez normális társ kéne! Valaki, aki tudja is, milyen gazdagnak lenni, nem olyan, akinek, ha kiszakad a nadrágja, akkor másnap ismét felveszi! Higgyem nekem, vele nem lehet normálisan dolgozni!
Jobban fájnak a szavai, mint eddig valaha. Olyan dologért köt belém, nem mellesleg a hátam mögött, amiről nem  tehetek.
- Szerintem Lee SaRang tökéletes pár neked!
- De nem az, higgye el! Borzasztó! Fogalma sincs, milyen pénz birtokolni vagy, hogy milyen az, aki pénzt birtokol.
Már érzem, hogy a mosókapszula mindjárt szétdurran. Hogy a szívem egyre hevesebben ver. Soha nem éreztem ennyire fájdalmasnak pár szót.
- Ő marad a párod, és kész!
JongHoon csalódottan fordul meg, pont meglát engem, pár lépést tesz felém.
- Oh, Lee SaRang...
A tarkóját kezdi vakarni.
- Mi van? Esetleg kínosan érzed magad? Mégis miért? Szeretném elmondani neked, hogy senki se tehet arról, hová szüleik, milyen életkörülmények közzé, hogy esetleg eldobja a családja, vagy megtartja, hogy szekálva van otthon is vagy sem, hogy kap elég szeretetet vagy szeretethiányos. És nagyon is jól tudom, hogyan viselkedik egy gazdag. Mindennap eltűröm az ilyen, elkényeztetett, idióta, beképzelt, szűk látókörű barmok szekálását! Azt hiszed, bárki tehet arról, hová születik?!
A végére szétdurran a szorításomtól a mosókapszula, egyenesen rá JongHoon ruhájára, de őt ez nem érdekli, inkább még egy lépést tesz felém.
- Te sírsz?
Kérdezi. Észre se vettem, hogy a könnyeim csakúgy jönnek , hogy a könnycsatornám nem kért engedélyt.
- Nem sírok.
- Igen? - letörli az egyik könnycseppem.- Akkor ez mi?
- Izzadtság...
- Ne légy már szánalmas! Nem kínos sírni!
Nem tudom, mi ütött belém, hangosan sírni kezdek.
- Bocsáss meg!
Ölel magához, de egy másodperc se kell, és már lököm is el magamtól.
- Hagyj békén, te rohadék!
A mosdóba rohanok, bezárom magamat az egyik fülkébe, lehajtom a WC tetőt, majd ráülök.
Lábaimat felhúzom, közel a felsőtestemhez, átkarolom, aztán térdeim közzé rakom a fejem, így sírok tovább.
Még csengetéskor se jövök ki.
Körülbelül tizenöt perc késéssel megyek be a terembe.
- Elnézést kérek a késésért.
- Oh, Lee SaRang jobban vagy? - néz rám aggódva az angol tanárunk, nem értem, miért.- Hánytál, nem? JongHoon azt mondta, azért nem vagy itt , mert hányingered lett, és elmentél a mosdóba rókázni.
JongHoon felé fordítom a fejem, aki csak egy ,,Sajnálom"-ot tátog.
A tanárra nézek, és bólintok. Jobb, ha ezt hiszik,mintha tudják az igazságot.
Amint beérek az árvaházba, rögtön Ha JiWon-t kezdem keresni, a kiszakadt mosókapszulával a kezembe.
A takarító raktár előtt találom.
- Ha JiWon!
- Szia, SaRang!
Mosolyog rám.
- Gondoltam szólok, hogy már is tönkrement a stresszlabdám.
- Ki volt az, aki elérte?
- Choi Jong Hoon.
JiWon egy kicsit elgondolkozik.
- Annak, aki engem piszkált Choi Jong In volt a neve, van egy veled egyidős fia, akinek Choi Jong Hoon a neve.
- Azt hiszem, JongHoon édesapját JongInnek hívják.
- Bizonyára valamit tudnod kell a családjukról, mivel gondolom, ez nem egy véletlen egybeesés.
- Mit kell tudnom?
Nézek rá kíváncsian.
- JongIn szülei elváltak, mivel az apja teljesen olyan volt, mint JongIn, folyton szekált mindenkit, JongIn ezt látta itthon, így ő is ilyen lett, JongIn és JongHoon anyukája szintúgy szétmentek, ugyanezen okból. JongHoon férfi felmenőivel bajok vannak, a nőieket meg nem is nagyon ismeri.
- Ez mindent megmagyaráz..., hogy JongHoon miért ilyen.
- Így igaz, de mondd, hogy már mostál kezet!
- Nem mostam.
- Istenem, gyere velem!
Mondja kissé kétségbeesetten, majd valami vegyszerrel alaposan megmossa a kezem.
Este azzal a tudattal fekszem le, hogy JongHoon nem is olyan rossz ember, legalábbis nem oktalanul.