4.rész

Jön egy új srác a suliba, csak abban tudok reménykedni, hogy ő más lesz, mint a többi, amire eléggé kicsi az esély.
Lee JooHeon a neve, úgy százhetvenhét centiméter lehet, öt centivel magasabb nálam, JongHoon talán egy centivel magasabb nála. Világosbarna, göndörkés tincsei vannak, ami tutira nem eredeti, fodrász csinálhatta, bár egészen passzol csillogó, barna szemeihez. Amikor mosolyog gödröcskék jelennek meg az arca két oldalán.
- Szia!
Ül le mellém JooHeon, mivel csak itt van hely.
- Szia...
Motyogtam.
- Baj, hogy ide ültem?
 - Ameddig nem piszkálsz, addig nem.
- Miért piszkálnálak?
- Mindegy.
Egész nap JooHeonnal vagyok, tényleg más, mint hittem. Egy rossz szava nincs felém, és még vissza is szól JongHoonnak. Talán tizenhét éves koromra lesz egy barátom. De lehet, hogy becsap, kihasznál, vagy nem sokára ő is bántani kezd majd csak úgy.
JongHoon egyre jobban piszkál a múltkori sírós eset óta, pedig még bocsánatot is kért, amit igazából magamban el is fogadtam, miután Ha JiWon elmondta, mi is a helyzet a családjával.
- Hé, SaRang!
Szól JongHoon, de nem fordulok felé.
- Hagyd már...
Mondja JooHeon.
- Hé, SaRang!
Ismétli meg JongHoon, ismét figyelmen kívül hagyom. JooHeon már szólna is, de a karja megrántásával jelzem, hogy ne törődjön vele.
- Lee SaRang!
Szól harmadjára is JongHoon.
- Mi van?
Nézek rá idegesen.
- Miből volt pénzed mosókapszulára? Vagy loptad?
Továbbra is borzasztóan fájnak a szavai, családi háttér ide vagy oda.
- Ki vagy te, hogy bárkit is lopással vádolj?
Egy napja sem ismerem JooHeont, de már látom, milyen, amikor nagyon dühös. Neki se lesz jó itt. Legalábbis, ha az én pártomat fogja...
- Choi JongHoon, és te, hogy hozzám szólj? Sőt, hogy rám merj nézni?
- Legalább lenne okod nagyra tartani magad, de szánalmas vagy.
Mondja JooHeon, majd visszafordul.
- Hányingerem lesz ettől a Choi JongHoontól. Hogy lehet ekkora seggfej?
- Ezt látta otthon.
Felelem.
-És? Téged nem zavar?
- Jobban, mint hinnéd.
- Miért nem szólsz vissza neki?
- Nem éri meg. Neked se kéne... de azért köszönöm.
Rámosolygok.
Az árvaházban  Ha JiWon rögtön leront, hogy beszéljünk négyszemközt.
- Mi a baj?
Kérdezem aggodalmasan. Ma különösen van öltözve, nagyon csinosan, egyáltalán nem a munkájához illően, haja is gyönyörű, ahogy ki van engedve, frissen van mosva.
- Örökbe fogadlak!
Vigyorog rám.
- Dehát...
- Tudom, mire gondolsz. De kaptam pénz valakitől, hogy fordítsam valami hasznosra, vagyis rád... már a papírok is el vannak intézve, csak pakoljunk!
Az egész olyan hirtelen ért. Lehetséges, hogy ez életem legjobb és egyben egyetlen jó napja?
- Rendben...
Motyogom.
- Nem örülsz?
- De, csak meglepődtem.
- Minden jó lesz!
Veregetett hátba.
Összepakoltunk, majd elmentünk a házába.
Még az állam is leesett.
Kitől kapott ennyi pénzt?