7.rész

- SaRang hozzád jött valaki!
Mondja JiWon.
- Igen? Ki?
Felültem, orrot fújok, majd megtörlöm az arcom, mire JooHeont pillantom meg.
- Szia.
Mondom halkan.
- Szia. Sírtál?
Ül le mellém az ágyamra.
- Nem, csak folyót akartam csinálni.
Húzom mosolyra a szám.
- Nem sikerült?
- Sajnos nem.
Rázom meg a fejem, s újra szomorú arcot vágok.
- Oh, az nagy kár!
Sóhajt egyet nagy színészi tehetségével, mire röhögnöm kell.
- De miért jöttél?
- Tulajdonképpen nem tudom. Csak látni szerettelek volna.
- És honnan tudod, hogy hol lakom?
- JongHoontól.
Döbbenet ül ki arcomon, és szívemben is érzem.
- JongHoontól?
- Aha.
Mondja, mintha ez tök normális volna.
- És ő honnan tudja, hol lakom?
- Arról már fogalmam sincs.
Nem sokkal később JooHeon elmegy, én pedig zuhanyzás után lefekszem aludni.
Másnap rövid gatyában megyek, mert dög meleg van és amúgy is túrázni megyünk.
Az egész túra tiszta unalom, végig hallgatunk egy csomó érdektelen dolgot, persze én végig JooHeonnal beszélgettek. A túra végén végre már csak az osztály marad, viszont körbe kell sétálnunk az egész hegyet. A csapat egyik része mindig feljebb van, mint a másik. Mi JooHeonnal a fentiek közzé tatozzunk, JongHoon meg a lentiek közzé.
Egy egyszerű félrelépés miatt sikerül legurulnom a hegyről.
- Jól vagy?
Kap el valaki, akit rögtön felismerek, JongHoon.
Értetlenül nézek rá. Mióta érdekli az őt?
- Mármint... hogy lehetsz ilyen béna?
Javítja ki magát.
- Sajnálom...
Motyogom.
- Minden rendben?
Áll meg mellettünk lihegve JooHeon, mire bólogatok.
- De hogy nézel te ki? Tiszta kosz...
Mondja JongHoon finnyásan.
- Az előbb gurultam a sárban. Érdekes lenne, ha tiszta lennék.
- Gyere velem!
Ragadja meg a kezem, és magával húz. JooHeon csak áll, s vigyorogva bámul minket.
JongHoon egy kis csapig ráncigál, ahol lemossa a lábamon meg a karomon lévő koszt. Megdobogtatja a szívem, hogy foglalkozik velem.
- A ruhád így is koszos marad, te kis ügyetlen...
- Nem baj, köszönöm.
- Nincs mit megköszönni, egyszerűen csak felvállalhatatlanul néztél ki, bár még most is.
- Nem is te lennél , ha nem mondanál valami gonoszat...
- De te így is szeretsz, nem?
- Se így, se másképp.
Csak egy önző mosolyt villant felém, majd a táskájában kezd turkálni, pár perc múlva egy pulóvert vesz ki belőle, felém nyújtja.
- Ezt vedd fel, és akkor nem látszik a gatyád sem.
Csak nézek rá értetlenül, összesen három kérdésem van, de egyiket se teszem fel neki:
1. Nem tudja, hány fok van?
2. Koszos lesz a pulóverje belülről, és én nem akarom kimosni. Tud erről?
3. Tényleg ennyire szégyell? Hisz legalább száz méterrel arrébb voltam tőle a túra során, bár most lemaradtunk vagy egy kilométert.
- Mi van? Nem tudod felvenni? Hát, jó.
Akaratom ellenére elkezdi rám adni a pulóvert.
- Le fognak szidni minket...
- Szerinted az engem mióta érdekel?
- Jogos...
Motyogom.
- Merre kell menni?
- Felfelé...?
- Mármint vissza a suli felé.ű
- Lefelé...?
- Te tényleg idegesítő vagy ám!
- Bocsánat.
- Gyere, menjünk!
- Nem mehetnénk inkább fel?
- Nem, mi lefelé megyünk.
Megfogja a kezem, és elindul lefelé. Hát, ezt nem hiszem el.