- Mégis hová megyünk?
Kérdezem kissé kiakadva. Nem mehetünk el csak úgy.
- Még gondolkozom.
- Min is? Egyszerűen csak vissza kéne mennünk! És engedj el!
Rángatni kezdem a kezem, de ő nem enged el, inkább megfogja a másikat is.
- Ya! Choi JongHoon, engedj el!
- Nem foglak.
Mosolyogva arcomba hajol, amitől zavarba jövök. Bár nem kéne, azt várom, hogy megcsókoljon, de nem teszi. Az egyik kezemet elengedi, így indul tovább, de a másik kezemet még mindig fogja, továbbra is húz maga után.
- Mondd már meg, hová megyünk.
Motyogom.
- Kérdezek valamit, oké?
- Nem, nem oké. Hová megyünk?
- Lefelé.
- És még én vagyok az idegesítő?
- Majd megtudod, hová megyünk. Ne legyél ilyen kíváncsi!
- Lehetetlen egy ember vagy.
Morgok az orrom alatt.
- Akkor kérdezek, jó?
- Jó, kérdezz.
- Szeretnél találkozni a vér szerinti szüleiddel?
Megtorpanok, s most JongHoon se ránt maga után, ő is megáll. Lesokkolok. Miért kérdez ilyeneket? Hisz én sem tudom, kik ők vagy, miért nem vagyok velük. Azt sem értem, ő honnan tudja. Soha nem éreztem magam még ilyen rosszul. Kezeim kicsit remegnek. Mélyeket lélegzek. Azt hiszem, itt helyben elájulok. Ahelyett, hogy eszméletemet veszteném, a könnyeim kezdenek hullani,amiket JongHoon letöröl, majd magához ölel.
- Hé, nyugi! Ez csak egy lehetőség, nem kell rögtön válaszolnod. Gyere, menjünk tovább!
Már nem vagyok olyan rosszul. Ismét megfogja a kezem, és tovább indul, én meg csak megyek utána.
Egyre jobban melegem van JongHoon pulóverében, de be kell vallanom, tetszik, hogy rajtam van, bár csak egy egyszerű kenguruzsebes pulcsi.
Kevés van, de az mind nagy, így szerencsére sok az árnyék.
Míg le nem érünk egyikünk sem szólal meg. viszont a hegylábánál JongHoon megszólal.
- Jól vagy?
Csak csöndben bólogatok.
Nem messze a hegytől én nyitom szóra a szám.
- Most már tudhatom, hová megyünk?
- Két helyre is.
- És mi az a két hely?
- Az már titok, de az elsőhöz már ide is értünk.
Állunk meg egy óriási, csicsás ház előtt. Mégis mit csinál velem ez a srác?
- Ugye nem itt laksz?
- De, és te most le fogsz zuhanyozni.
Elengedi a kezem, aztán kinyitja az ajtót. Elrohanhatnék, de nem teszem. Bemegyünk a házba. Minden egyes bútort a világ legdrágább márkája gyártott, a szemem kiég a dolgok fényességétől. Miután bezárja az ajtót, megfogja a kezem, s a fürdőszobához vezet. Csak a fürdőszoba fele akkora, mint a lakás, ahol élek. Az egész luxus termékekkel van tele, Irdatlan nagy kádjuk van, és vagy száz tusfürdőjük. Megint elengedi a kezem, majd levesz egy törölközőt és odaadja. Elzárja a kád lefolyóját, a vizet kezdi engedni.
- Gondolom, nem sokat fürödtél életedben, szóval most van rá lehetőséged.
- De...
Jó, hogy JongHoon félbeszakít, mivel fogalmam sincs, mit szeretnék mondani.
- Nincs de. Tessék, ezzel tudsz habot csinálni. -nyom egy flakont a kezembe. - kint leszek, ha kell valami.
- Köszönöm...
Motyogom, miközben kimegy.
Belerakom a vízbe azt a habosító dolgot, majd elzárom. Levetkőzöm, s beülök a kádba. De persze nem bírom ki, hogy ne feküdjek bele, így a hajam is vizes lesz. Miután kiélveztem a merülgetést, a habbal kezdtem játszani. Örülök, hogy JongHoon nem látja, mennyire élvezem ezt.
Körülbelül fél óra után kiszálltam, megtörölköztem, aztán visszavettem a koszos ruhámat. JongHoon pulóverévvel indultam el ki a fürdőből. Tényleg a fürdő mellett állt, egy női shorttal meg egy női felsővel a kezében.
- Itt a pulcsid...
Motyogom.
- Tartsd meg, és vedd fel ezeket!
Nyomja a kezembe az adag ruhát.
- Honnan vannak női ruháid? És honnan gondolod, hogy jók rám?
- Anyukámnak itt maradt néhány ruhája. Kissé bők lesznek, mivel csont sovány vagy, de mással nem lesz baj. Na, menj vissza, és öltözz át!
Tettem, amire kért, majd visszamentem.
- Jól nézel ki!
Mosolyog rám, s felmutatja a hüvelykujját.
- Köszönöm...
Megint zavarba jövök, de ő csak mosolyog, majd a kezembe nyom egy táskát is.
- Rakd bele a ruháid, a pulóveremmel együtt!
Ismét engedelmeskedem.
- Menjünk!
Az ajtó felé indul, én pedig követtem.
- De hová megyünk?
- Enni.
Amint kiérünk a házból és bezárja az ajtót, megfogja a kezem. El kellett volna rohannom, annyira kellemetlen ez a helyzet.
- Miért csinálod ezt?
- Majd rájössz.
- Szurkoltál, hogy leessek, mi?
- Nem, igazból a fürdés nem volt tervben. Improvizáltam.
Felnevet, de én még mosolyogni se mosolygok.
- Kezdek félni tőled. Mit akarsz tőlem?
- A szereteted.
Nem hiszem el, hogy ezt mondja. Elém áll, újra mindkét kezemet fogja, s közelít felém, majd megcsókol.
Ebben a pillanatban jövök rá, hogy szeretem. Én tényleg szerelmes vagyok Choi JongHoonba, az életem megkeserítőjébe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése